Biszfoszfonátok artrózis kezelésére, Biszfoszfonát-kezelés során fellépő
Tartalom
Főoldal » Betegségek » Sérülések és mozgásszervi betegségek » Csontritkulás oszteoporózis » A glükokortikoidok által okozott csontritkulás kezelése Csontritkulásról akkor beszélünk, ha a csöves- és csigolyacsontok sűrűsége és tömege, a csöves csontok vastagsága csökken, a csontvégek ritkulásával repedések, csonttörések következnek be.
A fentiek következményeként mozgási fájdalmak alakulnak ki. A térdízületi kenőcs kezelése egyik csoportját, a glükokortikoidokat, az immunrendszert befolyásoló és gyulladásellenes hatásuk miatt kiterjedten használják a klinikai gyakorlatban.
Páll Zoltán Létrehozva: A fájdalom lehet az első jel A hatalmas terhelésnek kitett ízületeink leginkább már csak a fájdalom jelentkezésével adnak hírt létezésükről. Az ízületi fájdalmaknak számos oka lehet, mint a sérülés, a gyulladás, a fertőzés, az autoimmun betegség és a porckopás. A test bármelyik ízületét érintheti a betegség. Artrózis általában csak egy ízületen alakul ki, ha azonban az ujjakat érinti, egyidejűleg több ujjat is megbetegíthet. Az artrózist korábban egyetlen betegségnek tartották, mára már mintegy száz formáját különítik el.
A törések gyorsan alakulnak ki, leginkább a csigolyák és a bordák biszfoszfonátok artrózis kezelésére. A glükokortikoid kezelés mellett kialakuló nagyobb csonttörési kockázatot több faktor együttes hatása okozza.
A rizikó nagysága függ attól, milyen mértékben csökkent a csontsűrűség, és attól is, hogy a szteroidot mekkora adagban és milyen hosszan alkalmazzák. A glükokortikoid kezelés több ponton hat a csontátépülés és csontújraképződés folyamatára, negatív hatása több változás eredményeképp alakul ki.
A csontfelszívódást elősegítő hatásnál jelentősebb a csontképződést gátló hatás.
Milyen típusú gyógyszer a Holmevis és milyen betegségek esetén alkalmazható?
A glükokortikoid indukált csontbetegség jelenlegi kezelése a megfelelő kalcium és D-vitamin bevitel biztosításából, és esetlegesen biszfoszfonát csoportba tartalmazó készítmény alkalmazásából áll.
A glükokortikoidok hatása ellen leginkább a biszfoszfonátokat találták hatékonynak.
A biszfoszfonátok főképp a csontfelszívódás ellen hatva eredményeznek csontsűrűség emelkedést. A kutatók jelenleg egy anabolikus szer, a teriparatid és a legelterjedtebben használt biszfoszfonát, az alendronat összehasonlításával foglalkoznak.
A teriparatid anabolikus hatása az csontújraképződés közvetlen biszfoszfonátok artrózis kezelésére és a csontújratermelő sejtek programozott sejthalálának gátlásán alapul. Egy amerikai szaklapban megjelent közleményben a kutatók beszámoltak arról, hogy a 18 hónapos kezelési periódus alatt, az alendronat alkalmazáshoz viszonyítva, a teriparatidot kapó betegeknél jelentősen jobb csontsűrűség értékeket mértek.
A teriparatiddal kezelt betegek körében, a 18 hónap alatt újonnan bekövetkező csigolyatörések száma jelentősen kevesebb volt, mint az alendronat csoportban. A kezelés negatívuma, hogy, habár viszonylag enyhe fokú például injekció helyén kialakult reakciók, fejfájás és szédülésde számszerűleg több mellékhatásról számoltak be a teriparatidet kapó betegek. Optimális esetben, a glükokortikoid kezelés megkezdésekor a csontritkulás elsődleges megelőzésére kell törekedni, azonban a hosszú távú terápia mellett mégis számos beteg csontmennyisége csökken.
A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, a megelőzés elsődleges eszköze a kiegészítő kalcium és D-vitamin kezelés mellett egy hatékony biszfoszfonát készítmény alkalmazása. A hosszú távú glükokortikoid kezelésben részesülő, csökkent csontsűrűségű betegeknek azonban, a fenti kutatási eredmények alapján, megfontolandó volna első vonalbeli kezelésként teriparatidet adni.
N Engl J Med;20
